A program áttekintése

A HealthPointe egy 6 hét hosszú program, amely annyiszor ismételhető, ahányszor azt a hosszú távú célok elérése megkívánja.
A program öt fázisból áll:
· AZ ELŐKÉSZÜLETEK
1-5 nappal a program kezdete előtt
A HealthPointe program megkezdése előtt fontos felkészülni.
Beszélje át edzőjével a jelenlegi táplálkozási és mozgási szokásait és közösen nézzék át milyen irányba szükséges változtatnia, hogy elérje egészségére és testsúlyára vonatkozó céljait.
Edzője segítségére lesz abban is, hogy megmérje súlyát, testzsír- és vázizom százalékát, a zsigeri zsír mértéket, valamint a BMI indexet.
Jegyezze fel mell-, és derékbőségét (a köldöknél), a csípőjét, felkarját, illetve a combját. Készítsen egy "előtte" fényképet, így láthatja majd az eredményeket.
2. FEHÉRJE NAPOK
1. - 3. nap
Ez az időszak, amikor a szervezet megtanulja, hogy zsírt égessen szénhidrátok helyett. Ezeken a napokon minden étel és nasi, amit elfogyaszt magas fehérjetartalmú legyen ( pl. Csirkemell, pulykamell, halak,fehérjepor, fehérjeszelet).
Kezdjen el dolgozni azon, hogy elérje a napi 10 000 lépésből álló sétát.
3. A SÚLYCSÖKKENTÉS NAPJAI
4. - 28. nap
Naponta háromszor Főétkezünk, szükség esetén nassolás 60-90 percenként.
4. MEGEMELT ADAGOK NAPJAI
29. - 42. nap
Miután teljesítette a Súlycsökkentési napokat, stabilizálnia kell testsúlyát az új értéken. Ebben a fázisban negatív hatások nélkül megemelheti a reggeli, ebéd és vacsora adagját. Kitartóan törekedjen továbbra is a napi 10 000 - 15 000 lépés megtételére.
5. HOSSZÚ TÁVÚ SÚLYMEGTARTÁS
3. - 12. hónap
Ha eléri a kívánt súlyt, elkezdheti a hosszú távú súlymegtartási szakaszt. Ekkor súlyát stabilizálja, valamint egy viszonyítási pontot hoz létre elméjében. Erre a pontra testünk "emlékszik", és permanensen arra törekszik, hogy annál maradjon.